A POLYCO, kezeink védelmének specialistája, kiterjesztette kínálatát a kéz- és karvédelem területén, bemutatta ugyanis Front Line termékeit.
A cég a legmodernebb technológiák és alapanyagok felhasználásával kívánja kielégíteni a veszélyes környezetben dolgozók igényét arra, hogy munkájuk még biztonságosabb és hatékonyabb legyen. A Front Line-t pedig kifejezetten a rendvédelmi dolgozók elvárásait szem előtt tartva alkották meg.
A LUKAS bejelentette eDRAULIC névre keresztelt hidraulikus termékcsaládját, mint az első vezeték nélkül is alkalmazható vágó, feszítő, kombi és ram-henger felszereléseket, amelyek súly, mozgathatóság és helyigény tekintetében egyaránt felülmúlják vezetékkel rendelkező társaikat. A teljes eDRAULIC szett akár 70 kg-mal könnyebb, mint a hasonló, de vezetékes kivitelű vetélytársak.
Az eDRAULIC-felszerelések működtetésére két lehetőség áll rendelkezésünkre. Az eszközökbe beépített, kompakt kivitelű elektro-hidraulikus munkavégző-egység meghajtását megoldhatjuk vezetékes árambetáplálással is, de a külön erre a célra kifejlesztett akkumulátor használata biztosítja az igazi mozgásszabadságot a kezelő számára.
A jövő oltóanyagait keresve jutottunk el az EarthClean cég TetraKO termékéhez. A vízkezelő anyagok közt nyugodtan nevezhetjük tulajdonságai alapján forradalminak az új terméket. Az új oltóanyag az A osztályú tüzek oltásában alkalmazható és ahogy a videókból látható a tüzek „másodpercek” alatt megfékezhetőek és mindezt minimális oltóanyag felhasználás mellett.

Bővebben...
Cikkünk, nem a légzsákok általános kezelésével, lefogásával foglalkozik, hanem azokat az ismereteket gyűjti össze amelyet még a légzsákokkal kapcsolatosan tudni illik, hiszen más veszélyforrások is leselkednek a beavatkozó állományra.
Bővebben...
A cikk első részében megszólaltatott Tim Collett (az Amerikai Geologiai Intézet klatrát szakértője) szerint különböző mértékű becslések léteznek, de az általánosan elfogadott nézet szerint, mintegy 3 billió tonna kiaknázatlan metán van a Föld mélyén - amely sokkal több, mint a ma ismert összes fosszilis tüzelőanyag.
Az Északi Sarkkör mélyén, a nyugat szibériai Messoyakha gázmezőn egy különös rejtéllyel találkoztak a kutatók. A történet az 1970-es évekbe nyúlik vissza, amikor az orosz mérnökök elkezdték kitermelni a természetes gázt a fagyott talaj alól és a tundrán keresztül keletre a norilski kohóba továbbították azt.
Bővebben...
A POLYCO, kezeink védelmének specialistája, kiterjesztette kínálatát a kéz- és karvédelem területén, bemutatta ugyanis Front Line termékeit.
A cég a legmodernebb technológiák és alapanyagok felhasználásával kívánja kielégíteni a veszélyes környezetben dolgozók igényét arra, hogy munkájuk még biztonságosabb és hatékonyabb legyen. A Front Line-t pedig kifejezetten a rendvédelmi dolgozók elvárásait szem előtt tartva alkották meg.
A LUKAS bejelentette eDRAULIC névre keresztelt hidraulikus termékcsaládját, mint az első vezeték nélkül is alkalmazható vágó, feszítő, kombi és ram-henger felszereléseket, amelyek súly, mozgathatóság és helyigény tekintetében egyaránt felülmúlják vezetékkel rendelkező társaikat. A teljes eDRAULIC szett akár 70 kg-mal könnyebb, mint a hasonló, de vezetékes kivitelű vetélytársak.
Az eDRAULIC-felszerelések működtetésére két lehetőség áll rendelkezésünkre. Az eszközökbe beépített, kompakt kivitelű elektro-hidraulikus munkavégző-egység meghajtását megoldhatjuk vezetékes árambetáplálással is, de a külön erre a célra kifejlesztett akkumulátor használata biztosítja az igazi mozgásszabadságot a kezelő számára.
Bővebben...
Néhány év leforgása alatt széles körben elterjedtek az ún. PDA eszközök, melyeket többségünk elsősorban navigációra és dokumentumainak kezelésére használ. A katasztrófavédelemben dolgozó kollégáink többsége találkozott már olyan helyzettel, hogy az általa használt adatbázisokra a "terepen" is szüksége lett volna; azonban azokat nyomtatott formában, vagy laptopon magával hordoznia igen nehézkes lenne. Megoldást jelenthetnek a PDA eszközök; ha ezen eszközöket megfelelő térinformatikai alkalmazással és adatokkal töltjük fel, munkánk még hatékonyabbá válhat.
Bővebben...
Az elöző cikkemben röviden összefoglaltam a műholdas megfigyelőrendszer működését, jelen folytatásban a megfigyelések után létrejövő óriási adathalmaz felhasználására mutatok példát. Az alábbiakban látni fogjuk, hogy széles körben hozzáférhetővé tették a megfigyelések adatait. Bővebben...
1. Az első lépés az autó megközelítése után a motor leállítása, esetleg problémát jelenthetnek a speciális indítókulcsok kártyák.
2. Kapcsoljuk be a vészvillogó lámpákat, így minden beavatkozó az autó körül látja, hogy a járműben még nincs kiiktatva az elektromos rendszer.
3. Az autó elektromos rendszerét kihasználva tegyük meg a szükséges lépéseket (ablakok leengedése, ülés mozgatása, tetőablak nyitása, ...)
4. Kapcsoljuk le a gyújtást, a legtöbb SRS vezérlő (légzsák vezérlés) rendszer csak gyújtás esetén kap elektromos ellátást. A hibrid járműveknél ez különösen fontos pont lehet.
A jelenlegi gépjármű technológia egyik terjedőfélben lévő jelensége a hibrid meghajtású járművek. Ezen új technológiák megkövetelik a beavatkozói állomány képzésének folyamatos bővítését és tudásszintjük szinten tartását.
A hibrid járművek tűzoltásánál és műszaki mentési tevékenységénél a hagyományos eljárásokon túl egyéb megfontolásokat is kell tennünk a cikk ezen taktikai elemeket próbálja meg összegyűjteni.
Bővebben...
Kötelességem teljesítése közben, Ó Istenem, ha bármikor láng csap fel,
Oldalunk új tárhelyre költözött!
Reményeink szerint az új tárhelyen oldalunk gyorsabb lesz és kevesebb hibával fog működni!
Az elmúlt napokban tapasztalt kellemetlenségekért (nem működött, akadozott az oldal elérhetősége) elnézést kérünk.
A Tűztorony Csapata
Bővebben...
Honlapunkon egy teljesen új kategóriát teremtettünk a szakdolgozatok és egyéb tudományos munkák címen. A jövőben több tűzoltósággal kapcsolatos szakdolgozatot, diplomamunkát és egyéb tudományos cikket szeretnénk megjeleníteni.
Elsőként Csende Sándor Viktor "Tűzoltói beavatkozások a hibrid meghajtású személygépjárművek sajátosságainak tükrében" című munkáját adjuk közre, amelyet mint a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hallgatója készített az intézmény tudományos diákköri konferenciájára.
A teljes dolgozat elérhető az alábbi linken PDF formátumban:
Tűzoltói beavatkozások a hibrid meghajtású személygépjárművek sajátosságainak tükrében
Bővebben...